Kolumbia szélfarmjai: ígéretek és kihívások az őslakosok számára
José Luis Iguarán a kolumbiai La Guajira szárazföldjére lépve egy lenyűgöző látvány fogadja: tíz hatalmas szélturbina sorakozik a kaktuszokkal borított táj felett, melyek a Karib-tenger irányába mutatnak. A Wayuu őslakos közösség tagjaként Mr. Iguarán és a hozzá hasonlók évszázadok óta élnek ezen a kietlen félszigeten, ahol kecskéket tenyésztenek, földet művelnek, sót bányásznak és halásznak. La Guajira, mely Kolumbia legnagyobb szélerősségeivel büszkélkedhet, most a fosszilis tüzelőanyagokkal való szakítás és a megújuló energiaforrások felé való átmenet epicentrumává vált. Azonban ez a zöld ambíció nemcsak támogatásra, hanem ellenállásra és megfontolásra is talál a helyi közösségek részéről, akiknek területe mélyen összefonódik a kultúrájukkal, hagyományaikkal és a természettel való szoros kapcsolatukkal.
Mr. Iguarán elmondja, hogy „felébred az ember, és hirtelen már nem látja a fákat. A helyükön a turbina zaját hallja.” Az ő közössége most megosztja a földjét a Guajira 1-gyel, Kolumbia két működő szélerőművének egyikével. Jelenleg további 15 szélerőmű építése van folyamatban La Guajirában, és tervek szerint még sok más is készül. „Éjszaka a turbinák zaja megzavarja az álmainkat. Számunkra az álmok szentek” – teszi hozzá.
A Wayuu, akiknek létszáma Kolumbiában körülbelül 380 000 fő, és Venezuelába is kiterjednek, különleges hagyományokkal és hiedelmekkel rendelkeznek. Az álmok a szellemi világ hídként szolgálnak, ahol üzeneteket kapnak őseiktől, amelyeket a családon belül értelmeznek. Mr. Iguarán elismeri, hogy a Guajira 1 projekt némi hasznot hozott a közösségének. Az Isagen néven ismert kolumbiai energiaipari cég, amely a beruházást vezeti, tiszta ivóvizet, jobb utakat és masszív téglaházakat biztosított a helyiek számára, amelyek felváltották a hagyományos sár- és kaktusházakat. Az Isagen, amely a kanadai Brookfield tulajdonában áll, évente díjat fizet három helyi közösségnek a szélerőmű jelenléte miatt, az éves villamosenergia-bevételek egy százalékát, valamint a szén-dioxid-kibocsátási kvóták értékesítéséből származó 20%-ot.
Bár Mr. Iguarán úgy véli, hogy az energia projektek fontos fejlődést hozhatnak Kolumbia második legszegényebb régiójába, nem mindenki osztja az optimizmusát. Aaron Laguna, egy Wayuu halász, aki Cabo de la Vela tengerparti falujában él, elmondja, hogy a szélerőművek tiszta energiát termelnek, de feszültséget okoznak a Wayuu közösségek között. Az ő közössége éppen konzultációs folyamatban van egy közeli szélerőmű megépítéséről. Laguna tapasztalata szerint sokan panaszkodtak az átláthatóság hiányára, a gyenge kompenzációkra, a kulturális normák tiszteletben tartásának elmulasztására és a korrupcióra a projektekkel kapcsolatban. „Rossz tárgyalások születnek, és az adott forrásokat nem kezelik jól a helyiek” – tette hozzá.
Ezek a problémák konfliktusokhoz vezettek az energiaipari cégekkel, sőt, néha a Wayuu közösségek között is feszültséget szültek. Vannak, akik ellenzik a projekteket, míg mások úgy érzik, hogy kizárták őket a hasznot hozó tárgyalásokból. Joanna Barney, az Indepaz kolumbiai agytröszt környezetvédelmi, energia- és közösségi igazgatója figyelmeztet arra, hogy sokan azt hiszik, hogy ha valami zöld, akkor automatikusan jó is. „Kolumbiában nincs szilárd jogi keret az környezeti hatások megfelelő értékelésére – és a társadalmi hatások mérhetetlenek” – mondja.
2024 decemberében a spanyol EDP Renováveis cég felfüggesztette két szélerőmű tervét La Guajirában, mivel úgy ítélték meg, hogy a projektek már nem gazdaságosan kivitelezhetőek. Az egyik ok az volt, hogy a helyi őslakos közösségek száma, akik kárt szenvedhetnének, 56-ról 113-ra emelkedett. Az EDP döntése követte az olasz Enel multinacionális vállalat májusi kivonulását egy másik tervezett szélerőműből a régióban, amelyet a „folyamatos tiltakozások” miatt hoztak meg, amelyek 2021 és 2023 között a munkanapok felét megakadályozták.
A Guajira 1 projektet is megzavarták az útblokkok, amelyek a helyiek szokásos tiltakozási formái, ha úgy érzik, hogy nem hallgatják meg őket. Az Indepaz agytröszt pedig dokumentálta az energiaipari cégek munkatársai ellen irányuló támadásokat, beleértve fegyveres rablásokat és emberrablásokat. Egyes területeken a helyi közösségek közötti erőszakos összecsapásokról is beszámoltak, amelyeket a szomszédos szélerőművek okoztak. „Mi ezt a ‘szélháborúnak’ nevezzük” – mondja Barney.
Wieldler Guerra kolumbiai antropológus számára egyértelmű, hogy a Wayuu és a szélerőművek képviselői között hatalmas szakadék tátong. „Két világ beszél egymással, de nem sikerült megérteniük egymást” – mondja. Ez a szakadék a szél percepciójában is megnyilvánul, amely alapvető eleme ezeknek a projekteknek. A Wayuu számára a szelek emberek, nem csupán a szél, hanem a szelek. A Wayuu kultúrában nyolc különböző szél létezik, mitikus és ősi lények, amelyek saját temperamentummal rendelkeznek, formálják a környezetet, és tiszteletet érdemelnek. Ezzel szemben a cégek és a kolumbiai kormány a szelet egy olyan erőforrásnak látják, amelyet környezetvédelmi előnyök, profit és az ország energiaigényeinek kielégítése érdekében akarnak kihasználni. Kolumbia viszonylag tiszta belföldi villamosenergia-mátrixa, amelynek közel kétharmada vízenergiából származik, azonban továbbra is sebezhető az alacsony vízszint miatt, ami energiahiány kockázatát teremt.
A helyi lakossággal való konfliktusok kockázata aggasztó kilátás az energiaipari cégek számára. Az AES Colombia például a legnagyobb szélerőmű-klasztert fejleszti La Guajirában, hat szélerőművel. A cég hangsúlyozza, hogy nyitott párbeszédet folytat a közösségekkel, tisztességes kompenzációt kínál, és biztosít olyan előnyöket, mint a tiszta ivóvíz és a szén-dioxid-kibocsátási kvóták részesedése. Federico Echavarría, az AES Colombia vezérigazgatója azonban hozzáteszi, hogy a jó közösségi kapcsolatok önmagukban nem elegendőek. „Ezeket a projekteket nem tudjuk egyedül végrehajtani” – mondja
