Az Antarktiszi-félsziget mentén elterülő, jéggel borított King George-sziget a jeges kontinens kicsinyített mása. A zord klímájú sziget szinte az Antarktisz minta-laboratóriuma napjainkban. Minden antarktiszi jelenség, sarkvidéki jellegzetesség megfigyelhető e térségben, s a változatos kutatási lehetőségek, jó megközelíthetőség következtében az állandó antarktiszi kutatóállomások tekintélyes része is ide települt.

A King George-sziget a Ny-antarktiszi Déli-Shetland szigetcsoport legnagyobb tagja. Az 1310 km2 kiterjedésű szárazföldet az Antarktiszi-fsz.-től a Bransfield-szoros, Dél-Amerikától a Drake-átjáró választja el.

A sziget felszínének 90%-át jég borítja, a felszínen jégmentes területek, az oázisok a partvidéken húzódnak. A viszonylag könnyű nyári elérhetőség, a gazdag állatvilág, a változatos kutatási lehetőségek, s nem utolsó sorban a kiemelt stratégiai helyzet következtében számos állandó vagy csak időszakosan működő állomás épült fel a sziklás oázisokban. A napjainkban folyamatosan, egész évben üzemelő antarktiszi állomások kb. 25%-a a King George-szigeten található (9 db).

Geológiai felépítés, domborzat: A King George-sziget a 4662 km2 összterületű, vulkanikus Déli-Shetland szigetív része. A kontinentális talapzatból törések mentén, rögszerűen kiemelkedő sziget az Andok térsége és Ny-Antarktisz között húzódó Scotia-vonulat egyik legdélebbi tagja. A szigettől ÉNy-i irányban, mindössze 100 km távolságban a Shetland-árok mélyül 5000 m-ig, a szigettől 20 km-re D-re pedig az aktív Bransfield rift-zóna található. A térségben a harmadidőszak elején kezdődött vulkáni tevékenység napjainkban is tart. A legismertebb, tengerszint fölé emelkedő tűzhányócsoport, a Deception-sziget utolsó erős kitörése 1969-ben volt, de azóta is folyamatos szeizmikus aktivitás jellemzi.

A King George-sziget 3 km-es vastagságot elérő vulkáni összletében az andezit, riolit és bazaltlávák uralkodnak a piroklaszt-kitörések termékei fölött. Elsődleges vulkáni formákat nem találunk, mivel a sziget felszínének glaciális átformálása már a harmadidőszaki eljegesedéskor megkezdődött. (Kivétel ez alól a partok közelében fekvő kicsiny vulkáni kúp, a holocénban született jégmentes Pingvin-sziget. A szigetgyűrű kráterét édesvíz tölti ki.)

A jégmentessé vált felszíneken, elsősorban a nagyobb törésvonalak, vetők mentén, az eltérő keménységű lávakőzeteken lejátszódó szelektív erózió változatos formákat hoz létre. Lépcsőzetes lejtők, kipreparált tornyok, sziklataréjak, pillérek, éles bordák, üregek tarkítják a sziget sziklás peremét. A vizsgált terület legfeltűnőbb sziklaképződményei a piroxén- és bazaltos andezit dike-ok, amelyek a jégsapkából nunattakként kiemelkedve, vagy a tengerparton tornyosulva 100-200 m-es magasságot érnek el. Jellegzetes, oszlopos elválású kőzetanyaguk kiválóan aprózódik.

Az erőteljes abrázió nyomait viselő partvidéken, az enyhén lejtős felszíneken főként friss morénaanyagot találunk, a meredek oldalakat aktív, vastag gravitációs törmelékmezők (egyes helyeken rétegzett törmeléklejtők), borítják. A magasabban fekvő, több évtizede vagy évszázada jégmentessé vált térszíneket a dike-ok és sziklás gerincek jól aprózódott 5-10 m vastagságot elérő törmeléke fedi, melyet elsősorban a geliszoliflukció, de a szél- és folyóvízi erózió is folyamatosan mozgat. A jégkörnyéki formák és folyamatok uralta, szeles, kősivatagos oázisok az Antarktisz legdinamikusabban változó felszínei.

Meteorológiai jellemzők: A térség éghajlatára a sarkvidéki óceáni klíma sajátosságai jellemzőek. A 20 éves meteorológiai adatsorok alapján az állomás környéki parti sávban (2 m t.sz.f.) az évi középhőmérséklet -1,8 °C (gyengén emelkedik, az 1997-es évi k.h. -1,6 °C). Az eddig mért legalacsonyabb téli hőmérséklet -32,3 °C (július), a legmagasabb partmenti nyári érték +16,7 °C (január) volt. Az évi csapadékmennyiség 517 mm, a nyár három hónapja alatt átlagosan 120 mm csapadék hull, főként eső formájában. A nedvességtartalom 82 %, a közepes légnyomás 991 hPa. Az évi közepes szélerősség 7 m/s, ám 2-3-szor minden évben előfordul (télen) 60 m/s-ot meghaladó szélvihar, de nyaranta is lecsaphatnak 40-45 m/s-os szelek a partvidékre. 150 m felett nyáron a 15-20 m/s-os szelek általánosak, s az állomás térségében töltött 100 nap alatt csak 2 szélcsendes napunk volt. Az uralkodó szélirány Ny-i, ÉNy-i, de néha elérik a térséget a Weddell-tenger irányából érkező délies szelek is, melyek  nagy mennyiségű jéghegyet sodornak a sziget partjaihoz. A borultság foka magas, évi átlagban, 8-as skálán 6,8. A helyi hóhatár 300 m körül húzódik. Az Admiralitás-öböl felszínközeli vízhőmérséklete -1,9° és +4 °C között ingadozik.

A folyamatos mérések 1978-as kezdete óta 1997-98 nyara volt a legszárazabb, a nyári csapadéknak csak kevesebb, mint a fele esett. A hőmérséklet a part mentén -1 °C-ig süllyedt, a legmagasabb érték pedig +9 °C volt. A tengerszint feletti magasság emelkedésével rendkívül gyorsan válik egyre zordabbá a klíma. 170 m-es magasságban nyáron már nem emelkedett +4°C fölé a léghőmérséklet, de mértünk -11 °C-t is. A december közepétől március elejéig tartó nyár végén mindennapossá váltak a viharok (15 m/s-nál erősebb szél) és többször volt havazás, de a hó gyorsan elolvadt. A jég mennyisége március második felében csökkent a legalacsonyabb szintre. Az olvadási periódus eleje a partvidéken december elejére, 150 m felett december közepére tehető, a fagyási szakasz ugyanott április közepén, ill. április első napjaiban kezdődött.

Az időjárás szélsőségesen változékony. A Weddell- és a Bellingshausen-tenger térségére jellemző állandó ciklonokon kívül a Drake-átjáró vidékének gyorsan mozgó ciklonjai óráról órára változtatják a sziget időjárását. (1998 márciusának közepén az Antarktiszi-fsz., Patagónia és a Tűzföld térségében egyszerre 7 erős, alacsony nyomású légörvény kavargott.)